Drávucz Gábor véleménye / 2010 augusztus
Szia, Zsolti!
Most
sikerült még csak válaszolnom nektek. 
A pénz befizetésről igazán nincs mit beszélni: egy csütörtöki nap utaltam és következő hét kedden már jelentkeztetek, persze ez a bankoktól is függ, de szerintem nagyon jól és gyorsan ment a dolog.
Én mivel Szabó Zsolttal kezdtem az elején beszélni, bármikor problémám volt őt hívtam és segített. Ha nem értem el, ő visszahívott.
Én nagyon elégedett vagyok, szerintem az ár megéri azt, amit kap az ember cserébe. Én ezt borravalóban összeszedem és nem egy egész hónap alatt, hanem kevesebb időn belül.
Ismét egy csütörtöki napon (2010. augusztus 12.) Zsolti elindította a pályáztatásomat és már aznap jöttek a levelek és másnap már a telefonok is.
Én ugyan ezen a héten 2010. augusztus 15.-én kimentem egy helyre próba napra, és augusztus 18-án már kezdtem is és most is itt vagyok.
Leveleket én kb. kaptam 400-at, hívásom az csak 30-40 között. Ami konkrét állásajánlat volt, az nekem durván 60.
Az én magán véleményem: bárki, aki ki akar menni külföldre dolgozni, neki a nyelv nagyon fontos és a szakma. Már csak azért is, mert valaki azt mondja: én felveszem a kapcsolatot Zsoltékkal, befizetem a pénzt, de nem beszél, csak magyarul és szakmád sincs, ne várjon csodát.
Mindenkinek sok szerencsét nekem bejött. Másnak is sikerülhet.
Üdv:
Drávucz Gábor
Gábor jászladányi lakos és felszolgáló szeretett volna lenni. 1985-ben született.
Dembrovszki Zsuzsanna véleménye / 2010 augusztus
Sziasztok!
A pályáztatásom tegnap reggel, augusztus 4-én reggel 7 körül indult. 8-kor ébredtem, beléptem az e-maileimbe, és már akkor kb. 100 e-mail érkezett. Olvastam őket, és özönlött a többi percenként. Amelyben benne volt a leider, azonnal töröltem.

Egyszerűen hihetetlen volt. Közben jöttek a telefonhívások délelőtt már 6 beszélgetésen voltam túl. A legtöbb helyen a munkavállalásival problémáztak, mert én azonnal szerettem volna kezdeni. De ez Ausztria.
Dél-Tirolban nem kell engedély, így az ottani munkaadók 1-2 próbanap után alkalmaztak volna. Egyet kiválasztottam Dél-Tirolban, Brixenben. Nagyon kedves volt a hölgy, akihez megyek kétszer beszéltünk már. Kedden délután kell odaérnem. Egyszóval, hihetetlen ez az egész.
Az e-mailek még mindig jönnek. Kb.1000-nél járok. A hívások is, kb. 20-an hívtak. Az e-mailek 30 százaléka érdeklődő, de már nem foglalkozom velük. Én már megtaláltam a munkahelyemet. Mindenkinek csak ajánlani tudom Zsoltékat, és igaz, csak az vágjon bele, aki 1-2 héten munkába kell állni, mert a munkaadóknak, ha szükségük van rád, akkor azonnal menned kell. Nálam se voltak elragadtatva a keddtől, de itthon még vannak dolgaim.
Szóval, ha két hét múlva max. külföldön akarsz dolgozni,ne gondolkozz. Sok sikert mindenkinek, Zsolt, nektek pedig köszönöm.
Üdv: Dembrovszki Zsuzsa
Zsuzsanna püspökladányi lakos és 1982-ben született. Szobalány szeretett volna lenni.
Töltsd ki a pályázati lapot MOST, hogy teszteljük le a nyelvtudásod telefonon keresztül. Ha ez sikerül, vedd igénybe a programot, hogy még ebben a szezonban legyen munkád, amivel tisztán 1.500.000 forintot félre tudsz tenni!
Tekintsd meg a programunk árait!
Ne feledd: nem veszíthetsz semmit a 100% garancia miatt! Ráadásul, mi nem hagyunk cserben, amíg kint vagy, hiszen tudjuk, hogy egy idegen helyen szükség van támogatásra és az egész szezon alatt fogjuk a kezed!

































































