Takács Brigitta véleménye / 2009 novemberről
Természetesen, mint már említettem elégedett vagyok. Sok e-mail és hívás érkezett.
Az ára a szolgáltatásnak bőségesen megtérül számomra TELJESEN KORREKT ÁR!
Én, jelen állás szerint, kaptam, kb. 450-500 e-mailt kb. 80-100 hívást és ebből a telefonhívásból csak 1 nem szeretett volna alkalmazni. A többi mind alkalmazott volna. Még ma is kapok ajánlatot.
Kb. 200 konkrét állásajánlat közül választhattam magamnak. Én konkrétan 3 olasszal állapodtam meg dec.3-tól megyek próbamunkára, közben kaptam 2 munkaszerződést Ausztriából. Mindenkinek elmondtam, hogy 5 állást tartok fenn és mindenhol végzek próbamunkát és utána döntök. Teljesen normálisan fogadták és nem utasítottak vissza.
Mindenhol várnak, én 25.-én kezdek Ausztriába, ez az első állomás. Sőt, van két helyem, ahová a nyári szezonra alkalmaznának. Az egyik olasz pedig 2009,12,26-2010.01.10-ig utána pedig 2010.03.01-2011.01.31-ig folyamatosan. A munkabér ajánlataim pedig: Ausztria nettó 1380 és Olaszország pedig nettó 1500 plusz minden egyéb juttatás. A német nyelvtudás nagyon fontos!
Remélem sikerül valamelyik állás és akkor leszek igazán elégedett. Ha már minden biztos és ott dolgozom, valahol természetesen írok. Addig is minden jót további sok sikeres munkakeresőt és sok-sok elégedett ügyfelet kívánok nektek. Kérlek, szorítsatok, hogy valahol tényleg alkalmazzanak!
Takács Brigitta
Megjegyzés: Brigitta azóta is kint dolgozik Dél-Tirolban egy 5 csillagos hotelben felszolgálóként. (2010 augusztus)
Bencze Zita véleménye / 2009 novemberről
Szia Zsolti!
Véleményem:
- a szolgáltatás igen gördülékeny volt;
- igen minden kérdésemre kaptam választ és plusz segítséget Tőled;
- elégedett vagyok maximálisan;
- az árat elfogathatónak találtam, egyáltalán nem kértetek sokat, ahhoz képest amennyi segítséget kaptam tőletek;
- a munkaadók igen rendesek voltak;
- napi szinten a kapott levelek száma az elérte a 300-400 körülit is;
- a telefon eleinte megállás nélkül csörgött napi szinte kb. 40en biztos hívtak;
- állásajánlat is akadt a nyári szezonra 59 helyre lehetett volna menni, dolgozni.
Bocsi, hogy csak most írtam vissza.
További szép napot
Bencze Zita
Zita 1986-ban született és Makón lakik. Szobalány szeretett volna lenni.
Szabó Lóránt véleménye / 2009 novemberről
ÉN IS NAGYON MEG VAGYOK ELÉGEDVE A SZOLGÁLTATÁSOTOKKAL, KORREKT, GYORS ÜGYINTÉZÉS.
ÉN NOVEMBERBEN MEGYEK 6 HOTELHEZ ÁLLÁSINTERJÚRA: TIROL, SALZBURG, BURGERLAND TARTOMÁNYOKBA, HA SIKERÜL VELÜK MEGEGYEZNEM AZ ANYAGIAKBAN TALÁN MARADOK.
JELENLEG IS KÜLFÖLDÖN DOLGOZOM ÍGY ELÉG VÁLOGATÓS VAGYOK. MÁR ENGEM IS TÖBBEN KERESTEK TELEFONON TÖBB SZÁZ MAIL-RE VÁLASZOLTAM, SZÓVAL MINDENKIT CSAK BÁTORÍTANI TUDOK ÉS AJÁNLOM NEKTEK IS A TIRILI.HU-T.
A BEFIZETETT ÖSSZEG PEDIG BAGATEL A TÖBBI KIKÖZVETÍTŐ CÉGHEZ KÉPEST
KÖSZÖNETTEL
SZABÓ LÓRANT
Tóth István véleménye / 2009 novemberről
Szia Zsolt, szia Júlia!

Eddig mintegy 600 levelet kaptam, a válaszok többsége elutasítás volt, de még igy is akadt dolgom bőven:
Kb. 10-15 telefonhívást kaptam. Ezek közül egy céggel sikerült is megállapodnunk és abban maradtunk, hogy gyakornoki engedélyt igényelnek a helyi m.ügyi hivatalnál. A gond csak az, hogy egy ideje (kb. 2 hete) nem szóltak vissza a finom emlékeztető emailem ellenére sem.
Ezen kívül 5-6 konkrét ajánlat jött még emailben, válaszként küldtem önéletrajzot és bizonyítványt is, de még nem kaptam választ.
A szolgáltatásról:
Ez a szolgáltatás hatalmas lehetőség annak, aki valóban
külföldön akar dolgozni. Az hogy egyszerre több ezer hotellel kerültem
kapcsolatba, számomra
nagyon pozitív és így gyorsabb is a dolog, mint közvetítőn keresztül. A
kifizetés is viszonylag gyorsan ment. Negatívumot nem tudok mondani,
azt kaptam a pénzemért, amit vártam.
Üdv:
István
1983-ban született és Püspökladányon lakik. Felszolgáló munkakörben szeretett volna elhelyezkedni.
Zsigó Csaba és párja véleménye / 2009 novemberről
Sziasztok!
Ezúton szeretnénk pár elismerő gondolatot megosztani veletek az általunk igénybe vett, careers direkt (Tiroli Állá$ok szezonális program) csomagról. Mi egy siófoki pár vagyunk, és egy ideje fontolgatjuk, hogy közösen is neki vágunk a nagyvilágnak, több a fiatalokat itthon érintő nehézség miatt.
Pár évvel korábban én már nekivágtam egyszer és a kinti tapasztalataim maximálisan pozitívak voltak! Amiért most mégis segítséget kértem az álláskereséshez, az a következő volt: Én anno önállóan kezdtem bele a munkakeresésbe, külföldi állás portálok, munkaügyi hivatalok oldalainak állandó nyálazásával és több száz szálloda internetes hirdetéséből az e-mail címeik kiollózásával.

Hetekig éjszakáztam, gyűjtöttem a címeket, ahová elküldtem a jelentkezésemet.
Ez rengeteg időt és energiát felemésztett, bár meghozta végül a sikerét. Akkor még nem volt olyan cég, aki nyereségként ne a fizetésem 20-30% százalékára, vagy százezres nagyságrendű prémiumra tartott volna igényt!
Most viszont már van!
Az, ami nekem hosszú éjszakákba került, azt ők egyszerűen egy űrlap kitöltése és egy bemutatkozó levél megírása után, ár-érték arányban nézve jóformán jelentéktelen pénzért megcsinálták. A fizetési megoldás rendkívül rugalmas és egyszerű!
A lényeg pedig, hogy miután a szolgáltatás beindult, megközelítőleg 800 helyről kaptunk pár napon belül választ és az első naptól kezdve égett a telefonom. 10-15 percenként hívtak a munkaadók! Hoppácska! Aki nem tudott állást felajánlani, viszont megkapta a bemutatkozásunkat, a magyar szokással ellentétben, ettől függetlenül vagy telefonon, vagy levélben válaszolt azért és rendkívül kedves hangvételben adta tudomásunkra az elutasító válaszát! Megközelítőleg 50 konkrét állás ajánlatunk volt így pár nap alatt. Ami végül eldöntötte a sorsunk, az a munkavállalási engedély és a nyavalyás kvóta rendszer. Sok helyen sajnos, már nem tudtak a kvótába beleszorítani minket. Végül azért kb. 1 hét alatt találtunk egy munkaadót, aki ezt is megoldotta nekünk! Igaz neki további 2 heti intézkedni valójába került, de így gyakorlatilag 3 hét alatt sikerült!
Végül most már csak az időpont egyeztetések vannak folyamatban telefonon és levélben. Egyelőre úgy tűnik, hogy 2009. december 15-én várnak minket! Szállásra egy kétágyas, wc, zuhanyzós, tv-s szobát ajánlottak fel nekünk. Tehát azt hiszem a körülményeink is egész jók lesznek a közel 5 hónap alatt, mivel április 20-ig mindenképpen igényt tartanak a munkánkra.
Mi tehát maximálisan meg vagyunk elégedve a Júlia és a Zsolti munkájával, segítségével! Csak ajánlani tudom másoknak is! Korrekt, gyors és hatékony! Nekünk pedig nem a púder kell, hanem munka! Szóval itt a helye mindenkinek, aki szeretne megpattanni pénzt keresni és jövőt alapozni!
Üdvözlettel:
Zsigó Csaba
Siófok
Csaba siófoki és 1982-ben született. Konyhai kisegítő, mosogató szeretett volna lenni.
Balázs Kati véleménye / 2009 novemberről
Nekem a jövő héten kell mennem november 25.-én Tirolba Ramsau am Dachstei- be próbamunkára, bemutatkozásra. Ez, az a hely, ahol angolul boldogultam, mert a németet csak most tanulom a ti könyvetek alapján és nagyon jól tudom használni. Igaz egy kis alapom már volt. A tulaj azt mondta, nem baj, ha nem tudok németül, jó az angol is.
Rákérdeztem, hogy mennyire biztos az állás, mert közben volt még 2 nagyon komoly érdeklődő /az angol itt sem lett volna gond/, és erre azt válaszolta, hogy számítanak rám, már meg is kérték a munkavállalásit. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz kint. A férjemmel megyünk, ö lesz most a sofőröm. Kérdeztem tudnak-e szállást biztosítani a férjemnek is, azt írták, természetesen igen és, hogy várnak.
Nagyon izgulok és kíváncsi vagyok mi lesz. Itt csak Karácsony után kell kezdenem. Azért választottam őket, mert nem akartam szélhámoskodni, miután azt írták megkérték már a munkavállalási engedélyt és hát visszamondtam a másik kettőt. Remélem jól döntöttem.
Szívesen írok rólatok, mert nagyon meg vagyok elégedve és hálás vagyok nektek. Minden a legnagyobb rendben zajlott eddig, amint ígértétek, ez egy nem mindennapi korrekt szolgáltatás, ahhoz képest, hogy sok szélhámos cég mit képes elkérni a semmiért.
Üdvözlettel,
Balázs Kati
2. levél Katalintól:
Kedves Júlia és Zsolt!
Túl vagyok a nehezén, kezemben a munkavállalási engedély és ez remek érzés!
Szeretném nektek nagyon-nagyon megköszönni azt a sok
segítséget és bíztatást, amit az elmúlt 1 hónap alatt kaptam tőletek.
Ez év májusától (2009) munkanélküli lettem, 52 évesen gyakorlatilag egyik napról a másikra az utcára kerültem. Május óta diplomásként és 3 nyelvismeret birtokában legalább 300 db. önéletrajzot küldtem el a különböző álláshirdetésekre, eredmény: 2 db. interjú - sikertelen, a többi vagy nem válaszolt vagy szerencsét kívánt a továbbiakban.
Próbálkoztam olyan munkaközvetítőkkel, akik külföldi munkát kínáltak Angliába, Németországba, Ausztriába. Mindennek nagyon magas ára volt kb. 150 ezer Ft.
Hiába mondtam pl. hogy az angol nyelvet jól beszélem akkor is el akartak velem végeztetni kemény pénzért nyelvtanfolyamot és még sorolhatnék további pénzkicsikarást különböző ürüggyel.
Aztán rátok találtam és gondoltam megpróbálkozom, mert igen megnyerő volt minden információ, ami a honlapon volt. És láss csodát! Október 25-én elindult a lavina, kb. 200 emailt, és 5 telefonhívást kaptam úgy, hogy a bemutatkozó levelemben benne volt, csak nagyon keveset tudok németül. Még a mai napig is jönnek az e-mailek. A tankönyv szerintem nagyszerű, minden benne van, ami a munkához kell, remekül hasznosítható. Minimális előzetes nyelvismeretem volt csak, a könyvetek segítségével remekül elboldogultam az interjúkon. Konkrétan 2 helyen voltam kint Ausztriába bemutatkozáson. A második helyet választottam, mert a tulajdonosok korombeliek.
Fizetés: havi 1200,- euró, heti 6 nap, napi 8 óra, túlórákat kifizetik. Szállás és étkezés ingyenes, külön szoba, internet ingyenes használata. Találkoztam olyan lányokkal, akik úgy kerültek a munkahelyükre, hogy a már kint dolgozó ismerősük 300 Euróért árulta a munkalehetőségeket. Én nagyon elégedett vagyok. Aki igazán dolgozni szeretne Ausztriába, az bátran forduljon hozzátok, a legkorrektebb módon nyújtjátok ezt a szolgáltatást, végig fogjátok a kezünket és mindenben segítségünkre siettek.
Nem hiszem el, hogy ennyi pénzért van még olyan cég, aki mindezt ilyen nagyszerűen csinálja.
Sok-sok köszönet érte.
üdvözlettel,
Balázs Katalin
Rózsáné Szabó Tünde véleménye / 2009 novemberről
Örömmel tudatom, hogy sikerült munkáltatót találnom egy ausztriai szállodalánc vezetőjének személyében. Most intézi a munkavállalási engedélyt, reményeim szerint Dec. 01-én már kint dolgozhatom.
Rólatok, mint cég, csak jót mondhatok, nélkületek ez nem valósulhatott volna meg, főleg ilyen rövid időn belül. A szolgáltatásotokkal maximálisan meg vagyok elégedve, bátran merem ajánlani ezt a céget mindenkinek.
A befizetett összegért pontosan azt kaptam, amire számítottam, az tankönyvetek szuper! Hálásan köszönöm, hogy türelmesen válaszoltatok az e-maileimre, illetve telefonon is megkerestetek!
Amint kiküldtétek a levelet, másnap már 380 választ kaptam Ausztriából és még a mai napig is folyamatosan érdeklődnek utánam a munkáltatók. Naponta 4-5 telefonhívás érkezett, aminek nagyon örültem. Két hónapja még nem hittem, hogy idáig eljutok, egy hete személyesen beszélhettem a külföldi munkáltatómmal, csodálatos helyen jártam és mesés fizetésért fogok dolgozni! Bármikor külföldi munkára lesz szükségem, benneteket foglak keresni!
Tiszta szívből kívánok nektek, további jó munkát és még sok ilyen elégedett ügyfelet!
Köszönettel: Rózsáné Szabó Tünde (41 éves ápolónő)
Haszon Viktória és Füri Henriett véleménye / 2009 novemberről
Szeretnénk megköszönni, hogy a segítségetekkel idén 2009-ben is sikerült külföldön munkát találnunk. Megmondom őszintén, nem sok bizodalmunk volt a közvetítő irodákkal szemben, de a Ti hozzáállásotok és az általatok nyújtott szolgáltatások reményt adtak.
A Careers direkt (Tiroli Állá$ok szezonális program) csomag segítségével, több mint 600 e-mailt kaptunk és, ezáltal kb. 100 állásajánlat közül választhattunk. Sok munkáltató (kb.20) megtisztelt minket közvetlen telefonhívásával, így első kézből kaptunk információt a keresett munkáról.
Mivel már dolgoztunk kint, tapasztalatunknak köszönhetően sok mindenre rá tudtunk kérdezni. Nekünk a szerencsének köszönhetően, 1 hét alatt sikerült - reményeink szerint Normális - munkát találni :-)).
Véleményünk szerint a külföldi munkavállaláshoz feltétlen szükséges, hogy az ember határozott és magabiztos legyen (amiben Ti is tudtok segíteni) és nem utolsó sorban természetesen a nyelv ismerete legalább alap szinten.
Mindenképpen ajánljuk, amennyiben lehetséges párban induljatok el!
Még egyszer köszönjük, hogy vagytok! Viki és Heni
Király Andrea véleménye véleménye / 2009 novemberről
Kedves Júlia és Zsolt!
Szeretném ezúton meggyőzni mindazokat a kételkedőket és bizonytalankodókat, akik már meghozták a döntést, hogy külföldön kezdenének új életet, vagy csak szezonálisan próbálnák ki magukat, de nem tudják, megéri-e ezt a pénzt, amibe a careers direkt (Tiroli Állá$ok Szezonális program) csomag kerül.
MEGÉRI! Október 23-án küldték ki a bemutatkozó levelemet, több mint 7000 (jelenleg 12000 hotel van az adatbázisunkban - 2010 augusztus) osztrák és dél-tiroli hotelnek, bárnak, étteremnek. Hozzátartozik, hogy a kifizetés és lebonyolítás rugalmassága kiváló volt, és gyakorlatilag két napon belül nyélbe ütöttük a csomag indítását.
Életem legmozgalmasabb hetét tudom a hátam mögött, és biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam, bár mit mondjak, nem volt könnyű, és még mindig csörög a telefonom. Körülbelül 650 helyről érkezett pozitív-negatív válasz a jelentkezésemre.
Igaz, kétharmaduk nagyjából nemleges volt, de ha azt számoljuk, és belátjuk, hogy gyakorlatilag 200 élő, és komoly ajánlattal kerestek meg, azt kell, hogy mondjam, nagyon komoly feladat szakadt a nyakamba. Osztályozni, részletekre kérdezni, egyeztetni, további infókat küldeni, elképesztő munka volt, de élveztem.
Még most is, 1 hét után érkeznek be a postaládámba új megkeresések! El kellett döntenem, hogyan tovább, mert a helyek többsége bizony szerette volna a személyes találkozót. Én úgy voltam vele, hogy idegen országban, idegenként kezdeni, nem mindegy hogy hol és milyen körülmények között.
Ezért kiválasztottam a legérdemlegesebb, legszimpatikusabb állásokat, és felkerekedtem. 10 helyet kerestem fel, és az a tapasztalatom, hogy nagyon jó helyek mind, egytől egyig. Amiért jó, hogy ezt megtettem, mert a szálláslehetőség minősége nekem nem volt mindegy! És ez komoly kérdés, mert NEM a legjobb helyeket adják ki a külföldi munkavállalóknak. De a legfantasztikusabb helyen, ami a legjobban tetszett, ahol a főnök és a csapat legjobbnak tűnt, és még ingyen szállást is adtak, sikerült kiharcolnom a jó feltételeket. Jó pénz, jó szoba, és 2009 november 25-én kezdek. Remélem pozitív lesz a munka is minden szempontból.
Azt javaslom, szűrjetek alaposan, minden oldalról gondoljátok és rágjátok át a beérkező ajánlatokat, nekem 3 napi munkám volt benne. De megérte. És még valami: nem túl sok vendéglátós tapasztalatom van, a szakmám és a gyakorlatom is közgazdász!
Köszönöm a segítséget és a szolgáltatást!
Üdvözlettel,
Király Andrea
Töltsd ki a pályázati lapot MOST, hogy teszteljük le a nyelvtudásod telefonon keresztül. Ha ez sikerül, vedd igénybe a programot, hogy még ebben a szezonban legyen munkád, amivel tisztán 1.500.000 forintot félre tudsz tenni!
Tekintsd meg a programunk árait!
Ne feledd: nem veszíthetsz semmit a 100% garancia miatt! Ráadásul, mi nem hagyunk cserben, amíg kint vagy, hiszen tudjuk, hogy egy idegen helyen szükség van támogatásra és az egész szezon alatt fogjuk a kezed!































































